A maszkok bizonyított egészségkárosító hatásairól levél minden iskolának!

2021.12.10

Tisztelt Intézményvezetők, Fenntartók!

A Felelős Szülők És Emberek Közössége érdekvédelmi Egyesület az alábbiakkal fordul Önökhöz ebben a gyermekek és pedagógusok számára is kritikus élethelyzetben:

Kérjük a maszkokkal kapcsolatos döntéseiket az NNK ajánlás figyelembe vételével és az általunk csatolt tudományos publikációban tételesen ismertetett káros következmények ismeretében felelősen hozzák meg, és tájékoztatásukkal segítsék az Önökkel kapcsolatban lévő szakembereket, pedagógusokat és döntéshozókat is. A maszkok, 44 releváns tanulmány alapján bizonyítottan károsak. Gyermekeken anatómiai és egyéb jellemzőik miatt, ezek a hatások többszörösen érvényesülnek!

Amennyiben Önök maszkviselésre kötelezik őket, ez az iskolai életükre, testi-lelki egészségükre, tanulmányi előmenetelükre is hatást gyakorol, és Önök mint közfeladatot ellátó személyek fokozottan felelősek értük.

A 484/ 2020 (IX. 10.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján jogosultak lettek intézményük területén a maszkviselési szabályok, döntések meghozatalára, azonban az NNK (EMMI) által meghatározott egészségügyi ajánlások szem előtt tartásával. Hiavtalosan a legmagasabb szintű iránymutatás Dr. Csiki Zoltán az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár úr adta ki (IV_553-1_2021_EGPOL számon) mely azonos Dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosának hivatalos állásfoglalásával is.

Mind a NNK mind az Egészségügyért felelős helyettes államtitkár úr az alábbiakat fogalmazta meg:

Amennyiben a védőtávolság közösségi terekben nem tartható be, úgy kizárólag az általános iskola felső tagozatában és a középiskolákban a közösségi terekben (pl. aula, könyvtár, folyosó, stb.) tartózkodás idején javasolt a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.

Ennek egyik fontos oka, hogy: " a gyermekek, különösen az alsó tagozatosok körében nehezen biztosítható az egész napos helyes maszkviselés (a maszkok szabályos fel- és levétele, illetve tárolása például étkezési szünetekben), és mivel a helytelen maszkhasználat (maszkok külső felületének kézzel érintése, a maszkok padon, asztalon történő tárolása) fokozhatja a megfertőződés kockázatát."

A Brit Egészségügyi Hatóság jelentése szerint a koronafertőzés túlélési aránya 18 évnél fiatalabbaknál 99,99%. Németországi tanulmány megerősítése alapján egészséges gyermekeknél szinte kimutathatatlan a halálozási kockázat, nem is tudják kiszámítani, mert ilyen eset nem volt! A levelünkhöz csatolt összesítő tanulmány, részletesen és egészségügyi csoportok szerint lebontva ismerteti a káros hatásokat.

Magyarország úgy vezetett be maszkviselést, illetve az EMMI úgy tette lehetővé, hogy Önök a tanulóktól kérhessék a használatát, hogy nem végeztek semmilyen átfogó vizsgálatot a maszkok káros egészségügyi hatásairól! Az EMMI kijelentését, miszerint "a maszkoknak nem ismert káros hatása", az alábbi friss összesítő tudományos publikáció tételesen cáfolja.

Az eredeti tanulmány

"Is a Mask That Covers the Mouth and Nose Free from Undesirable Side Effects in Everyday Use and Free of Potential Hazards?"

címen elérhető az alábbi linken:

www.mdpi.com/1660-4601/18/8/4344/htm

Magyar nyelven a 16 oldalas összesítő itt található:


A jelenleg gyermekeknél használt maszkok kizárólag felnőttek számára készült, kisebb geometriai méretekben gyártott maszkok, amelyeket erre a célra nem teszteltek és nem engedélyeztek!

Néhány kiemelkedően fontos hatást idézni szeretnénk a tanulmányból:

"A maszkok blokkolják az emberi kommunikáció és az érzelmek cseréjének megalapozását, és nemcsak a tanulást akadályozzák, de megfosztják a gyerekeket a mosolygás, a nevetés és az érzelmi mimika pozitív hatásaitól. Bekövetkezik miattuk az arc- kifejezés-felismerés elvesztése, és a non-verbális kommunikáció megszakadása. A huzamosabb ideig tartó maszkviselés fiziológiai és pszichológiai károsodásukhoz vezet, és csökkenti a munkateljesítményüket is."

"Mivel a maszkokba folyamatosan behatol a csíratartalmú lehelet, és így a kórokozók szaporodási sebessége magasabb a nyálkahártyán kívül, a potenciális fertőző kórokozók túlszaporodnak a maszkok külső és belső oldalán. A használatban lévő maszkokon súlyos, potenciálisan betegséget okozó baktériumok, gombák találhatók és mutathatók ki nagy mennyiségben, mint például az E. coli (az összes kórokozó 54%-a), a Staphylococcus aureus (az összes kórokozó 25%-a), a Candida (6%), a Klebsiella (5%), Enterococcusok (4%), Pseudomonads (3%), Enterobacter (2%) és Micrococcus (1%).

Mikrobiológiai vizsgálatban domináns csíraként a Staphylococcus aureus baktériumot (az összes kimutatott baktérium 57%-a) és az Aspergillus gombát (az összes kimutatott gomba 31%-a) találták 230 vizsgált sebészeti maszkon."

A maszkviselés járványügyi hatásai a szándékolttal is ellentétesek lehetnek:

"A maszkok felelősek a környezetben az aránytalanul apró, finom részecskék képződéséért, és sokkal nagyobb mértékben terjesztik azt, mint a maszk nélküli emberek.

Minden maszkot viselő ember jelentősen és arányosan kisebb, 0,3-0,5 μm-es részecskéket bocsát ki a levegőbe, mint a maszk nélküliek, légzés, beszéd és köhögés során. Eszerint a maszkok porlasztóként működnek, és nagyon finom aeroszolok előállításához járulnak hozzá. A kisebb részecskék fizikai okokból gyorsabban és messzebbre terjednek, mint a nagyok.

Az egyik kísérleti referencia-tanulmány alapján egy egyrétegű szövetmaszkot viselő kísérleti alany légzés közben összesen 384%-kal több (különböző méretű) részecskét tudott felszabadítani, mint egy maszkot nem viselő személy."

Egy közelmúltban közzétett dán összehasonlító tanulmány alapján, amely maszkot viselőket és nem maszkot viselőket hasonlította össze a SARS-CoV2 fertőzési arányuk tekintetében, nem tudtak statisztikailag szignifikáns különbséget kimutatni a csoportok között. Az Ia szintű bizonyítékok metaanalízise során a maszkoknak az influenzavírus-járvány megelőzésével összefüggésben semmilyen hatása nem volt kimutatható.

Tisztelt Intézményvezetők!

Még egy fontos dologról szeretnénk írni, melyet jogi tanácsadónk és egyesületünk is aggasztónak tart. A jelenlegi történések teljesen jogellenes intézkedésre késztetik az intézményeket, intézményvezetőket.

Az Alaptörvény kiköti, hogy alapvető jogot csak sarkalatos törvénnyel lehet korlátozni. Mivel az Alaptörvény a legmagasabb jogszabály,ezért azt alacsonyabb rendű jogszabály azt nem írhatja felül.Ez alól egyetlen kivétel van: vészhelyzet idején a Kormányrendelet. Miniszteri rendelet vagy határozat pl. az NNK határozatai, nem korlátozhatják az alapjogokat!

A közoktatási törvény szintén nem adhat felhatalmazást az alapjogok korlátozására. Azért nem,mert nem sarkalatos törvény! Tehát teljesen jogellenes a házirendben rögzített alapjog korlátozása (pl. belépés) akkor is, ha annak ilyen jellegű módosítását az SZMK, szülők megszavazzák. A házirend még csak nem is jogszabály! Nem lehet házirend változtatásával akkor sem szabályozni,ha abban mindenki egyetért.A maszkhordásról alkotott kormányrendelet, mely alapján Önök eljárhatnak szintén alaptörvény-ellenes, mert diszkriminációt eredményez. Egyes iskolákban kötelező a maszk, máshol nem es ez nem indokolható racionális érvekkel,mert mindenhol hasonlóak a feltételek.Hiányzik az egységes szabályrendszer.

A védettségi igazolványhoz kötött belépés szintúgy alapjogokat korlátoz, ezért annak megkövetelése csakis kormányrendelet vagy sarkalatos törvény alapján lenne jogszerű és lehetséges.Jelenleg nem létezik ilyen jogszabály, ezért az NNK, EMMI, bárki aki ilyen korlátozások bevezetésére hívja fel önöket teljesen jogellenesen jár el! Ezeket az utasításokat Önök NEM KÖTELESEK elfogadni és végrehajtani. 

Kelt; 2021-12-08

Köszönettel és tisztelettel:   

Felelős Szülők És Emberek Közössége

(FelelSz) Egyesület

Felelős Szülők és Emberek Közössége
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el